Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Menü

Így lettem úrrá a káoszon, avagy szemléletváltás Zero Hero módra - 1. rész

Ismertek olyat, aki mindent eltesz emlékbe, semmit nem dob ki?

Akinek fecnigyűjteménye van, és annyi cucca, hogy a világ összes tárolóeleme sem lenne elég?

Na, én ilyen voltam.

 

 

Gyűjtögető. Függtem a tárgyaimtól, amiktől sem megszabadulni nem tudtam, sem rendbe tenni őket. Ezen az se segített, hogy csak az elmúlt 3 évben 5 alkalommal költöztünk, a cuccaim nagy része viszont még az első költözéseim idején, 8 éve, került dobozba és raktárba. Most viszont révbe értünk és nem költözünk többet, így a raktár ajtajait is kénytelen voltam újra kinyitni.

Mindent megtartottam. Tényleg mindent!

Eltettem az utazásokon összegyűjtött menetjegyeket, belépőket, térképeket 3 nyelven, gondolva, hogy ha egyszer emlékkönyvet készítek, milyen jó lesz belerakni. Sose készítettem. Előkerültek az ovis foglalkoztató füzeteim, a pattogós labda gyűjteményem, a gyerekkori pizsamám, a régi tankönyvek, az elmúlt 20 év jelentős mennyiségű zenei magazinja és rengeteg könyv.

A rengeteg alatt pontosan 1187 kötetre gondolok nem számolva a tankönyveket.

Mindig azt gondoltam, hogy nincs túl sok tárgy, csak rossz rendszerezés. Órákon keresztül tudtam bújni az internetet

különbnél különb rendszerezési tippeket bújva, de a gyakorlatba nem tudtam átültetni őket, pedig egy raktár is a rendelkezésemre állt. A barátaim kénytelenek voltak elfogadni, hogy nálam sosincs rend, nem lepődtek meg egyik kifogásomon sem, ma miért nem sikerült elpakolnom. Ha valaki megpróbált segíteni, hogy vajon mindenre szükségem van-e, nagyon hamar ingerült lettem és támadó, nem tudtam elengedni a dolgaimat. Ha emberi kapcsolatom múlt volna rajta, szerintem akkor se tudtam volna elkezdeni a szelektáláshoz vezető első lépéseket sem.

Ráébredtem, hogy érzelmi kötelék volt köztem és a tárgyaim között. A tárgyak voltak az életemben az egyetlenek, akik sose bántottak meg, nem hazudtak, nem vertek át, nem mondtak le találkozót, és nem változtak. Az állandó biztos pont voltak nekem. Elvált szülők, viharos tinédzserkor, ez volt az én megoldásom, a menedékem.

Szerencsére hamar megadatott, hogy családom lett, így az érzelmi biztonságot már nem kellett, hogy a tárgyaimban keressem, az emberi kapcsolataimban megtaláltam. Így egyre kevésbé éreztem szükségét új tárgyaknak, és egyre jobban kezdtek zavarni a meglévőek. Nemcsak azért, mert hely kellett egy új családtagnak, hanem ennyi költözésnél komoly teher és feszültség forrása volt a múltamból hozott millió doboz. Úgy döntöttem ezt a terhet nem örökíthetem tovább, nem nőhet fel ilyen környezetben a gyerekem.

Mielőtt megszületett a lányom, már kezdtem érezni a szelektálási ingert, de a terhesség, a sok munka, költözés, és utána egy

kisbaba kiváló indoknak bizonyult, hogy miért nem tudom elkezdeni. Viszont a lányom most lett 2 éves, és a kifogások elfogytak. Tényleg szeretnék egy letisztultabb életet, kevesebb tárggyal, több szabadidővel. Olyan hétvégéket, amik nem a rendrakásról és a takarításról szólnak.

Már készen állok.

A rendszerezésről szóló cikkeket felváltották a minimalizmusról szóló cikkek, podcastok videók. Ezek óriási lökést tudnak adni az elengedésben. Hogyan engedjük el azokat a tárgyakat, amikre eddig részünkként tekintettünk?

A következő blogposztban megosztom veletek, hogy én miket próbáltam ki és nekem végül melyik módszer jött be.

Ha Te is magadra ismertél, akkor eljött az idő a változtatásra. Mi, Zero Hero-k pedig szeretnénk segíteni, ezért megszerveztük az első Zero Hero Gardrób Bartert, amely május 25-én az átvevőpontunk mellett kerül megrendezésre. Csatlakozz te is az eseményhez, találkozzunk személyesen!

Detti

 

Keresés