Interjú a BEEEM alapítójával

Olvasási idő: 3 perc

Szeretnénk bemutatni nektek azokat a kis manufaktúrákat, műhelyeket, akiktől a webshopunkban található fenntartható termékek érkeznek. Hogy egy picit jobban megismerhessétek őket, interjúkat készítettünk velük.

Ezúttal Eszterrel ismerkedhettek meg, a BEEEM alapítójával, aki mesél egy kicsit magáról, a küldetéstudatáról és természetesen a méhviaszos kendőkről is.

Honnan jött a BEEEM ötlete?

A családunk igyekszik minél kevesebb hulladékot termelni. Első körben a konyhában kezdtük a hulladékcsökkentést. Felesleges hulladékot képez az élelmiszerek csomagolása. A mi háztartásunkban korábban szinte mindent alufóliába, folpackba, nejlonba csomagoltunk. Átnézve a szemetesünket rájöttem, hogy a kommunális hulladékunk jelentős részét ezek teszik ki. Azonnal
elkezdtem megoldást keresni. A méhviaszos kendőt remek alternatívának gondoltam, de nem találtam olyat a piacon, ami megfelelő lett volna a mi háztartásunkba.
Mivel vallom, hogy nekünk szülőknek példát mutatva kell a környezettudatosságra nevelnünk a gyerekeinket, szerettem volna olyan kendőket, amit az egész család szívesen használ, olyan kellett, ami elnyeri a kamasz fiaim tetszését is, ezért készítettem magunknak.

Csodaszép, szívet melengető kendők lettek, olyan méretekben, ami illeszkedik a háztartásunkba, a
mindennapjainkba. Már a kezdetekkor úgy történt minden, mint a népmeséknél: szájról-szájra
terjedt. Először a gyerekeim és a férjem vitte a tízóraiját méhviaszos kendőbe, majd rákaptak a
barátok, ismerősök is.

Hogyan ölt testet egy méhviaszos kendő? Milyen folyamatokból áll az alkotómunka?

Folyamatosan fejlesztjük a termékeinket és a gyártási folyamatot is. A környezet védelme mellett alapvető számunkra a biztonság és az egészség. Termékünket ezért egy független laboratórium tesztelte. A teszt eredménye szerint a BEEEM Méhviaszos Termékek megfelelnek az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról szóló rendeletnek.

Nagyon fontos, hogy szeressék a vevőink a BEEEM termékeket. Ha szeretik, szívesen használják.
Ha használják kevesebb alufóliával, folpackkal, nejlon zacskóval terhelik a környezetet. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk a minőség mellett a designra is. Szeretnénk, ha illeszkedne a vásárlóink konyhájába és a mindennapjaikba.

 

Milyen forrásból szerzed be a méhviaszt?

Természetesen magyar méhészek a partnereink. A magyar méz kiváló minőségű, méhészeink világszerte elismertek. Nagyon hálásak vagyunk mind a méhészek, mind a méhek áldozatos munkájáért. Ne feledjük, ha kipusztulnak a Földön a méhek, megszűnik az élet! Kollektív felelősségünk, hogy vigyázzunk rájuk. A méhek száma a 70-es évektől többek között a
környezetszennyezés, a növényvédő szerek és az éghajlatváltozás hatására drasztikusan csökken. Azért, hogy mi is segítsük ezt a folyamatot lelassítani, optimális esetben visszafordítani, több projekt megvalósításán is dolgozunk párhuzamosan. Ezeket, hamarosan meg is osztjuk a követőinkkel.

 

Mi inspirál téged az alkotófolyamatok során?

A célom, hogy a vevőink szeressék használni a BEEEM méhviaszos termékeket. Legyen jó érzés benézni a hűtőbe, BEEEM kendőben, zsákban vinni az uzsonnát. A legnagyobb öröm pedig, amikor ritkábban kell kivinni a szemetet.
Nagyon fontos, hogy a gyerekeknek már természetes legyen a használata. Ezért készítünk gyerekeknek tetsző mintákban újraszalvétát és zsákokat is.

Mit szeretnél üzenni a termékeitekkel, mi a Beeem filozófiája?

A modern életünkbe is beilleszthető a környezettudatosság!

 

Körülbelül milyen hosszú az élettartama egy méhviaszos kendőnek?

Használattól függően fél-, egy évig újra és újra használhatók. Ha lejárt az idejük komposztálhatók, így nem a kommunális hulladék mennyiségét növeljük.

 

Mekkora szerepet tölt be az életedben a környezettudatosság?

Nagyon fontos. Már az én eddigi életemben is iszonyúan megnőtt a háztartások által termelt hulladék mennyisége. Ez ijesztő.

A jó hír, hogy csak egy kicsi tudatosság is nagy változásokat hozhat. Ha újra természetessé válik, hogy szatyorral indulunk vásárolni. Ha megtöltjük otthon a kulacsunkat.
Mindig gondoljuk át, hogy egy-egy ilyen apró mozdulattal mennyi hulladéktól mentettük meg a környezetünket. Ugye, milyen jó érzés?
Nem baj, ha nem tökéletes még a rendszerünk. Minden apró lépés számít.